일부 정보는 원문으로 표시됩니다. 번역하기

페르퇴라코시의 숙소

에어비앤비에서 독특한 숙소를 예약하세요.

최고 평점을 받은 페르퇴라코시의 휴가 숙소

위치, 청결도 등에서 게스트의 높은 평가를 받은 숙소입니다.

%{current}/%{total}1/1
상위 게스트 선호
Kőszeg의 통나무집
평점 4.98점(5점 만점), 후기 53개

Rózsafaház

A Rózsafaház egy modernizált alpesi faház a kőszegi Szabó-hegyen, az Írottkő Natúrpark területén, mely aszfaltos és erdei úton megközelíthető. A házat erdőkert öleli körbe, ahol gondozott a zöldfelület, kerti sütögető tisztás, játszótér áll rendelkezésre. Az épület panoráma-terasszal rendelkezik, ahonnan remek kilátás nyílik a Dunántúl és a Kőszegi-hegység irányába is. A ház konyha-étkező-háló helyiségből (kandallóval) és zuhanyzós fürdőszobából áll, valamint az emeleten háló galéria található.

상위 게스트 선호
Sopron의 공동주택
평점 4.96점(5점 만점), 후기 299개

Apartman Trulli

Idilli kis apartman a belvárosban. A stílusos kis apartman a belvárosban, egy XVI. századi műemlék épületben található, a város egyházi negyedében. A történelmi belváros csupán pár perc sétára várja az idelátogatót, ahol remek éttermek, kávézók, borozók és hangulatos teraszok állnak a turisták rendelkezésére. Főbb nevezetességek, kulturális élmények (mozi, koncertek, színház és kiállítások) karnyújtásnyira a szállástól. Az apartman nyugodt, csendes udvarban található. Párok számára ideális.

게스트 선호
Sopron의 공동주택
평점 4.9점(5점 만점), 후기 49개

Alpesi Apartman Downtown 03

Az ár NEM TARTALMAZZA a helyi adót, parkolóhely díját. Könnyen megközelíthető, vonatállomás egy utcára, igény esetén kamerával megfigyelt parkoló áll rendelkezésre a vendégeink részére(2000Ft(5€)/ éj) •mosógép, vasaló,internet, tv •mélyhűtős hűtő •klíma(air-conditioner) •elektromos redőnyök,padló fűtés •self-Check In •igényelhető babaágy, etetőszék(egyszeri felár2000(5€) Éttermek, kávézók, bárok, boltok, pékség, dohánybolt, ATM és az Óváros gyalogos távolságon belül. A kilátás belvárosi

상위 게스트 선호
Sopron의 아파트
평점 4.94점(5점 만점), 후기 18개

Bluebird Stúdió Apartman

Élvezd a stílusos élményt ezen a központi szálláshelyen. A múlt ölelésében, mégis élénk helyen, éttermekkel, kávézókkal, reggelizőhelyekkel színesített környék. Legyen szó soproni városnézésről, a helyi borokkal való ismerkedésről, Bécsi kirándulásról, Märchenparki gyerek élményprogramról, a Fertő tó felfedezéséről, vagy alpokaljai kirándulásról, a szállás kiváló helyet biztosít ezekhez. A vasútállomástól pár percnyi sétára, kiváló tömegközlekedéssel rendelkező lokációban.

게스트 선호
Sarród의 집
평점 4.99점(5점 만점), 후기 73개

Exquisites Ferienhaus im Seewinkel

Das Haus hat eine Wohnfläche von 130m2 und eignet sich für 4 Personen. Es liegt im grenzüberschreitenden Nationalpark Neusiedler See/ Hansag. Es grenzt direkt an die Kernzone des Nationalparks. In der Ferne die angrenzenden Orte, Apetlon, Illmitz, Mörbiisch und Rust und Fertörakos. Direkt vor dem auf mehr als 2000 m2 großen Grundstück finden Sie eine faszinierende Tierwelt, die Graurinder und Wasserbüffel weiden direkt vor dem Grundstück auf dem das Haus steht.

상위 게스트 선호
Sopron의 공동주택
평점 4.94점(5점 만점), 후기 180개

Sopron - Unique Romantic Apartment 15th century

This beautiful large flat in the Heart of Sopron with original wood ceiling from the 15th century is located 1 minutes walk from the old town and centre of Sopron. The 110 m² two floor apartment includes a romantic wood stove fireplace, a fully equipped kitchen, a bathroom with an additional toilet. A cosy and quiet bedroom with a kingsize bed on the upper floor and a second romantic bedroom on the lower floor. Fresh and clean bed and bath linen are provided

게스트 선호
Sopron의 아파트
평점 4.91점(5점 만점), 후기 11개

Villa Botaniq Emerald

Átélted már valaha a valódi megérkezés élményét? Érezted, hogy térben, időben pont ott vagy, ahol most lenned kell? Álmodtunk egy ilyen szigetet, ahol sok jóbarát, vagy akár egy nagy család is kényelmesen, egy fedél alatt felejthetetlen napokat tölthet el – együtt, de mégis külön. A varázslatos kert ölelésében álló ház 2 szintjén kialakított 4 apartman ötvözi az elegáns nagypolgári lét minden jegyét, a jelen kor kényelmének legapróbb elvárásával.

상위 게스트 선호
Sopron의 아파트
평점 5점(5점 만점), 후기 15개

Róza Apartman Sopron

A Róza Apartman Sopron a belvárostól gyalogosan 20 percre található, teljeskörűen felszerelt, igényesen berendezett, modern apartman 2-4 fő számára. Parkolás egy autóval az épület belső udvarán, kijelölt parkolóhelyen lehetséges. Az apartman Sopron egyik csendes, nyugalmas lakóparkjában található, autóval csupán 2 percre az M85-ös gyorsforgalmi autóút Sopron Pihenőkereszt lehajtótól. A lakás közelében található kisbolt és fagyizó.

슈퍼호스트
Fertőrákos의 집
평점 4.9점(5점 만점), 후기 92개

Piknik Stúdió

A Fertőrákosi üdülő területen található újszerű, szépen berendezett, külön bejáratú stúdió 2 főre vagy egy vagy két kisgyerekes családnak biztosít szállás. A stúdió felszerelt konyhájában hűtőgép, indukciós főzőlap, mikrosütő, vízforraló, kávéfőző is megtalálható. A stúdióhoz zárt parkoló tartozik. A vendégeknek helyben idegenforgalmi adót kell fizetniük, melynek mértéke 450 Ft (1,50 euro).

게스트 선호
Rust의 로프트
평점 4.82점(5점 만점), 후기 159개

Geräumiges, gemütliches Ferienzimmer unterm Dach

Urlaub im ehemaligen Weinbauernhaus - in zentraler Lage direkt am Eingang zur Ruster Altstadt, mit ausgezeichneter Infrastruktur. Die Unterkunft ist ein Dachbodenzimmer mit Blick aufs Storchennest. KINDER-ERMÄSSIGUNG: Für Gäste mit Kindern wird eine Reduktion des angegebenen Preises angeboten. Sie erhalten nach erfolgter Buchung eine entsprechende Änderungsanfrage.

게스트 선호
Mörbisch am See의 집
평점 4.96점(5점 만점), 후기 232개

Süßer Traum 2 am Neusiedlersee Mörbisch 2-3 Pers.

Unsere zwei, mit viel Liebe eingerichteten Wohnungen in Mörbisch warten auf Euch :-))) Wir freuen uns sehr auf Euch :-)) Jede Wohnung, 35 m2, hat einen eigenen eingezäunten süßen Garten und eine große Terrasse. Näher zum See und ins Dorfzentrum geht es nicht :-) Trotzdem sehr ruhig und idyllisch gelegen.

게스트 선호
Mörbisch am See의 아파트
평점 4.83점(5점 만점), 후기 6개

Friendship Suite

Genieße entspannte Tage in unserer stilvoll eingerichteten Friendship Suite in Mörbisch am See – nur wenige Minuten vom Neusiedler See entfernt. Die Unterkunft bietet den perfekten Rückzugsort für Paare, Familien und Freundesgruppen die Ruhe, Komfort und Natur genießen möchten.

페르퇴라코시의 휴가용 임대 숙소의 인기 편의시설

페르퇴라코시 여행에 가장 좋은 시기는 언제인가요?

월간1월2월3월4월5월6월7월8월9월10월11월12월
평균 요금₩171,173₩175,599₩182,978₩197,734₩188,880₩188,880₩203,636₩203,636₩187,404₩188,880₩178,551₩205,112
평균 기온0°C2°C6°C12°C16°C20°C22°C21°C17°C11°C6°C1°C

페르퇴라코시의 휴가지 숙소에 대한 간편 통계

  • 휴가지 숙소 전체

    페르퇴라코시의 휴가지 숙소 40곳 둘러보기

  • 1박당 최저 요금

    페르퇴라코시 휴가지 숙소의 최저 요금은 1박당 ₩73,781(세금 및 수수료 별도)입니다

  • 검증된 게스트 후기

    480개가 넘는 검증된 후기를 바탕으로 숙소를 선택하실 수 있습니다

  • 가족 여행에 적합한 휴가지 숙소

    숙소 10곳이 넓은 공간과 어린이용 편의시설을 갖추고 있습니다

  • 반려동물 동반 가능 휴가지 숙소

    반려동물과 함께 머물 수 있는 숙소 10곳을 확인해 보세요

  • 업무 전용 공간이 있는 숙소

    20곳의 숙소에 업무 전용 공간이 있습니다

  • 와이파이 이용 가능

    페르퇴라코시의 휴가지 숙소 중 40곳에 와이파이가 완비되어 있습니다

  • 게스트에게 인기 있는 편의시설

    페르퇴라코시 휴가지 숙소를 찾는 게스트들은 주방, 와이파이, 수영장 등의 편의시설을 많이 찾습니다.

  • 평균 평점 4.8점

    페르퇴라코시 숙소는 게스트로부터 높은 평점을 받았으며, 평균 평점은 5점 만점에 4.8점입니다!